Advent 2. vasárnapja – 2025. december 7.
Idén is készülünk karácsonyi pásztorjátékkal, amelyhez szeretettel várjuk a szerepelni vágyó gyermekeket. A próbák december 13-án, 20-án, 22-én és 23-án lesznek délután 3 órakor, a
Advent 1. vasárnapja – 2025. november 30.
Jövő héten első péntek lesz, az esti szentmisét követően együtt imádkozzuk a Jézus Szíve litániát. A Karitász Csoport játékgyűjtést hirdet rászoruló gyermekek számára. Jó állapotú
A mi Urunk Jézus Krisztus a világmindenség királya – 2025. november 23.
A mai szentmisék végén plébániánk karitász csoportja röviden beszámol az elmúlt évi tevékenységükről, majd megszentelt Erzsébet kenyeret fognak osztani. Ezen a hétvégén a szentmiséken a
Évközi 33. vasárnap – 2025. november 16.
November 19-én, szerdán 8 órától a Fráter György Katolikus Gimnázium tanulói számára lesz szentmise 8 órától. A szentségimádás ezért fél órával később kezdődik. Szerdán lesz
A Lateráni bazilika felszentelése – 2025. november 9.
Novemberben különösen is buzgón imádkozunk elhunyt szeretteinkért. Ebben az évben november pénteki napjain szentmiséket ajánlunk fel értük. Az erre a célra szolgáló borítékok és cédulák,
Halottak napja – évközi 31. vasárnap – 2025. november 2.
Novemberben még nagyobb buzgalommal kell imádkoznunk az elhunytakért. Idén november péntekein ajánlunk fel szentmiséket elhunytjainkért. Az erre a célra szánt borítékok és cetlik, valamint a