Hirdetés

Krisztus, a mindenség királya – 2024. november 24.

Jövő vasárnap kezdődik az adventi idő. December 6-án, első pénteken a szentmise után a szentség kitételt követően közösen imádkozzuk a Jézus szíve litániát. A megválasztott képviselőtestületi tagok mandátuma lejárt, ezért érsek úr új választást írt ki. Az új testület választása a jövő vasárnap a jelöléssel kezdődik. A kihelyezett lapokra várjuk majd a jelöltek neveit. Azok […]

Évközi 33. vasárnap – 2024. november 17.

A jövő vasárnapi (november 24.) perselygyűjtés a karitász javára lesz. Az aznapi adományok 60%-a megy az egyházmegyéhez, 40%-a marad itt a plébániai karitász csoportnál, akik a helyben élő rászoruló családokat támogatják tartós élelmiszerrel. Kedden, november 19-én a Fráter György Katolikus Gimnázium tanulói számára lesz szentmise 7:30-tól, majd megvendégeljük őket egy kis reggelivel.

Évközi 32. vasárnap – 2024. november 10.

A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium nyílt napot szervez a 4. osztályos tanulók számára. A nyílt nap 2024. november 21-én, csütörtökön lesz. A részvétel regisztrációhoz kötött! Az iskola honlapján tudnak regisztrálni az érdeklődő szülők. Szeretettel hívják és várják a fiatalokat és szüleiket! Mához két hétre, november 24-én, Krisztus Király vasárnap a karitász javára lesz […]

Évközi 31. vasárnap – 2024. november 3.

Folytatódik a katekézis, hétfőn és csütörtökön 19 órakor kezdődik a templomban. Elkezdődött az elsőáldozásra való felkészítés, vasárnaponként 9 órától vannak az alkalmak a plébánia ebédlőjében. Elhunyt hozzátartozókért lehet miseszándékot kérni a templomban. A templomban elhelyeztünk egy dobozt, ebbe lehet bedobni a borítékot. A borítékba kérjük helyezze bele az elhunyt nevét/neveit tartalmazó papírlapot, valamint tetszőleges összegű […]

Évközi 30. vasárnap – 2024. október 27.

Folytatódik a katekézis, hétfőn és csütörtökön 19 órakor kezdődik a templomban. Szerdán, október 30-án a szentségimádás elmarad. Mindenszentek és Halottak napja miatt október 31-én 12-18 óra között, november 1-jén és 2-án 8-18 óra között is látogathatók az urnahelyek. Elkezdődött az elsőáldozásra való felkészítés, vasárnaponként 9 órától vannak az alkalmak a plébánia ebédlőjében. Elhunyt hozzátartozókért lehet […]

Novemberben ismét Forráspont

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Forráspont. A Forráspont egy valódi feltöltődés a 15-30 év közötti fiataloknak zenés dicsőítéssel, tanúságtételekkel, szentségimádással, szentmisével. Az ifjúsági rendezvény idén 2024. november 23-án kerül megrendezésre, a budapesti BOK csarnokban. További részletek és program: forraspont.katolikus.hu

Évközi 29. vasárnap – 2024. október 20.

A mai perselygyűjtés a missziók javára történt. Folytatódik a katekézis, hétfőn és csütörtökön 19 órától a templomban. Szerdán, október 23-án munkaszüneti nap révén nem lesz plébánia hivatal, illetve kivételesen a szentségimádás is elmarad. Jövő vasárnap egy órával visszaállítjuk az órát, hajnal 3 órakor 2 órára.

Évközi 28. vasárnap – 2024. október 13.

Október 14-én, hétfőn a 30. Veczán Pál Egyházzenei kórustalálkozó kórushangversenye lesz templomunkban 16 órától, emiatt a 17:30-as szentmise helyett reggel 8 órától lesz szentmise. A kórushangverseny ingyenes, mindenkit szeretettel várunk. Folytatódik a katekézis, hétfőn és csütörtökön 19 órától a templomban. Jövő hét vasárnapi miséin a missziók javára lesz országos gyűjtés.

Évközi 27. vasárnap – 2024. október 6.

A Szentatya böjt- és imanapot hirdetett október 7-re, hétfőre, az egész világ békéjéért. Ferenc pápa felhívására válaszolva az Egri Főegyházmegye október 7-én csatlakozni kíván a meghirdetett böjt- és imanaphoz, melyet a békéért ajánlunk fel. Ezen a napon – ki-ki lehetőségeihez mérten – böjttel és imádsággal vagy az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával, kérje a mindenható Istentől a […]

Évközi 26. vasárnap – 2024. szeptember 29.

Katekézis indul szeptember 30-án, hétfőn. A kb. egyórás alkalmak hétfőn és csütörtökön 19 órai kezdettel lesznek a templomban. Minden 13 éves kor felettit hívunk és várunk. Hívjunk meg olyanokat is, akik nem járnak templomba. Szerdán, október 2-án megtartjuk az egész napos szentségimádást, 9:30 és 10 óra között megszakítjuk egy gyászmise miatt. Utána folytatódik tovább az […]