1. Az elmúlt héten volt az egyházmegyei katolikus iskolák tanévnyitója az Egri Bazilikában. Ezen alkalomból a Szent Gellért díj ezüstfokozatát kapta Labantné Cservenyák Katalin, a Fráter György Katolikus gimnázium igazgatóhelyettese. A laudációban elhangzott, hogy a gimnáziumhoz hűséges és elkötelezett személyiség. Az iskolában a kollégái és a diákok felé nyitott és segítőkész. A váratlan helyzetek megoldásában mindig számíthatnak rá. Sok energiát és időt fektet igényes munkájába. Az iskola helyzetét szívén viseli, mindent megtesz annak érdekében, hogy jól működjön. Nehéz időkben is helyt áll. Gratulálunk Labantné Cservenyák Katalinnak!
2. Elkezdődik a tanítás, térjünk vissza a templomba és a szentmisékre is. Szeressük a pedagógusokat, becsüljük meg munkájukat elismerő szavakkal is, hiszen a gyerekek nevelésének és tanításának nagy részét ők vállalják. Szeressük a hitoktatókat és a hittanórákat is. Már most készüljünk az elsőáldozásra és a bérmálkozásra.
3. Jövő vasárnap a 10-es szentmisén Veni Sancte lesz. Kérjük a tanulókat, hogy iskolatáskáikat hozzák előre az oltárhoz.
4. Jövő hét szerdától visszatérünk az egész napos szentségimádásra a selyemréti templomban. Reggel 8-kor szentségkitétel, az esti szentmiséig. Kedden a templom zárva tart.
5. Szeptember 11- és 20-a között lesz városunkban az Ars Sacra Fesztivál. Ünnepi megnyitója a Zenepalotában, a záró Gálaműsora a Művészetek Házában lesz. Részletes program az Éltető Lélek Alapítvány és a Miskolci Ars Sacra fesztivál facebook oldalán található! Ennek keretében a Kálvária kápolna búcsújához kapcsolódva városi zarándoklatot szerveznek szeptember 14-én. A zarándoklat során egy nap alatt, gyalogosan keresik fel Miskolc valamennyi templomát, s így 17:00 órára gyalogosan érkeznek meg a Kálváriához. Ahol a szentmisét Főtisztelendő Ficzek László az Egri Főegyházmegye általános helynöke mutatja be, a Mindszent Karizma Közösség zenei kíséretével.
6. Az Ars Sacra hálaadó (záró) szentmiséje szeptember 20-án 11.30-kor lesz, a Mindszenti templomban. A szentmisét Bátor Botond pálos szerzetes mutatja be.