Március 23-30. között lesz a karitász nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtése. Várjuk a templomba a tartós élelmiszer adományokat, illetve ha valaki nem tud vásárolni, de szeretne részt venni a gyűjtésben, a bal oldali padsor végén lévő karitász perselybe is bedobhatja, amit erre a célra szánt és a csoport tartós élelmiszert vásárol a befolyt összegből.
Folytatódik a jegyes oktatás, hétfőn és pénteken 19 órától.
Kedden, 25-én Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) főünnep lesz. Ezen a napon 8 órakor is lesz szentmise, amin a Fráter György Katolikus Gimnázium plébániánkhoz tartozó tanulói is részt vesznek. A szentmise után reggelivel kínáljuk őket. Aki a reggeli beszerzésében, elkészítésében segédkezni tud és kíván, jelentkezzen a sekrestyében.
28-án, pénteken 16:30-tól keresztúti ájtatosságot tartunk.
29-én, szombaton kirándulást szervezünk Lillafüredre, a Limpiászi kereszthez, ahol szentmise is lesz. Aki szeretne csatlakozni, 8:45-9 között találkozunk a Szent István barlangi buszmegállónál.
Két hét múlva, április 6-án, 15 órától városi keresztút lesz a Szent Anna templomtól a Kálváriáig főpásztorunk, Dr. Ternyák Csaba érsek vezetésével. A selyemréti hívek a 14. stációt imádkozzák. A keresztút végén az érsek úr megáldja a felújított Kálvária dombi stációkat.