Ma 17 órától adventi hangversenyt tart kórusunk a templomban. Egy igazán lélekemelő esemény ez az adventi várakozás időszakában. Mindenkit szeretettel várunk!
December 16-án, hétfőn 19:30-22 óra között ANGYAL (adventi nagyböjti gyónási alkalmak) a Mindszenti templomban. Fiataloknak és felnőtteknek gyónási és lelkibeszélgetési alkalom, ahol a mindszenti és más miskolci plébániák atyái várják a híveket.
December 18-án, szerdán 8 és 18 óra között is lesz gyónási lehetőség a mindszenti templomban.
A selyemréti templomban a szokásokhoz híven a szentmisék előtt fél órával van gyónási lehetőség, illetve december 23-án, hétfőn 15 órától az esti szentmise kezdetéig.
December 19-én 9 órától karácsonyi nagytakarítás lesz a templomban. Szeretettel várunk mindenkit, aki a délelőtt folyamán tud segíteni rendbe szedni a templomot az ünnepek előtt.
A képviselőtestületi tagok választása okafogyottá vált, mert a híveknek csak 10 olyan személyt sikerült jelölni, akik megfelelnek a feltételeknek, így mindenki képviselő lett. A képviselőtestületi tagok eskütétele januárban lesz.